Sarah Addison Allen- A barackfa titka

Jó sokáig elhúzódott, de végül a végére értem A barackfa titka c. könyvnek.
Sarah Addison Allen többszörösen díjazott amerikai írónő. Első kiadott könyve Katie Gallagher álnév alatt jelent meg, Tried and true címen. Legsikeresebb műve a magyarul is megjelent Garden spells, vagyis A Csodálatos Waverley-kert. A barackfa titkát ötödik könyveként adták ki 2011-ben.

Fülszöveg:

A ​harmincéves Willa Jackson az anyagi romlásba dőlt régi, előkelő déli család sarjaként kétes hírnévnek örvend. A Blue Ridge Madam – amit még Willa ükapja építtetett, és ami a környék legpompázatosabb otthonának számított – évek óta a hanyatlás és a szégyen jelképe. 
Willa megtudja, hogy volt osztálytársa, a nemesi származású Paxton Osgood, kívül-belül fel akarja újíttatni az épületet, hogy első osztályú fogadót alakítson ki belőle. Ám amikor az építkezés közben egy csontváz kerül elő a magányosan álló barackfa alól, rég eltemetett titkok kerülnek napvilágra, a városkában pedig furcsa események követik egymást. A véres rejtély minden várakozás ellenére közelebb hozza egymáshoz Willát és Paxtont, akik közösen kénytelenek szembenézni a két család szenvedéllyel és árulásokkal teli történetével, illetve kideríteni az igazságot, ami azóta is hatással van az élők sorsára.

   Nagyon régóta várólistás volt ez a könyv, és alig vártam, hogy egyszer elolvassam. A fülszöveg alapján egy romantikus krimire számítottam, de többet kaptam romantikából és emberi érzelmekből, mint krimiből, amit nem feltétlenül bánok, csak így kicsit becsapva érzem magam.
  Történetünk elején megismerjük Willát, a régen mókamester ám mára már begyöpösödött eladót, akinek legnagyobb mulatságát Rachel kávéelemzése jelenti. Bemutatkozik a Paxton-Colin testvérpáros, és Paxton legjobb barátja, Sebastian is. És persze ott a Nőegylet, ami egy tipikus "melyikünk a jobb?" verseny.

   Ha elolvastátok a fülszöveget, ti mire számítotok? Arra, hogy Willa és Paxton együtt nekivágnak egy kalandnak, ki tudja milyen veszélyek mellett, és ki tudja milyen végkifejlettel. De nem ezt kapja az olvasó. Igen, megtalálják a holttestet, és egyszer jön is a rendőr faggatózni, de ennyi. És körülbelül mindenki ennyit foglalkozik a dologgal. Találtak egy hullát az udvarban, ahol a nagymamám élt? Hm, kit izgat, tök szép idő van..
   Inkább szólt számomra arról ez az egész történet, hogy olyan emberek, akik régen nem ismerték egymást, csak véleményeket alkottak, hogyan ismerik meg egymást, és önmagukat.
   Megfogalmazódik a lényeg is: mind a boldogságot keressük, mégsem lépünk az útjára, mert félünk, néha magunk sem tudva, mitől.
   Willának meglepően bölcs gondolatai vannak sokszor, és nem tudom összeegyeztetni a régi cserfes kislányt a könyvbeli énjével. Persze, valószínűleg 30 évesen én sem rollereznék újra a suli folyosóján, de ez a nő olyan fokon belefeledkezett az unalmas hétköznapokba, hogy az valami hihetetlen. Igen, érték törések, tisztában vagyok vele, de engem ez eléggé bosszantott. Mintha saját magát akarná büntetni, és csak csendben elfogadja, hogy neki ez jár, ezt érdemli.
   A testvérpáros férfitagja Colin. Állandóan utazó, szülőbosszantó, és egy kellék a történetben. Különösebb szerepe nincs, csak hogy kirángassa Willát az iszapból.
   Sebastiannak érdekesebb a lelki világa és a története. Az elfogadás, a valahova tartozni vágyás mind-mind olyan dolog, ami az én korosztályomat különösen érinti. Rajta keresztül láthatjuk, hogy ez milyen szélsőségekbe tud menni, és segítséget kérni tudni kell.
   És végül, Paxton. Sokáig azt gondoltam, hogy Willa a főszereplő, de a végén rádöbbentem, hogy Paxton az. Ő megy át a legnagyobb változásokon, és a könyv végére alig van köszönőviszonyban régi önmagával. Megtalálja a boldogságot, és már nem fél helyesen cselekedni. Tanul másoktól és saját hibáiból, nem követ el mindent kétszer. A szülőktől való elszakadás, a kapcsolatok kialakítása és önmagunk megtalálása mindannyiunk életében jelen van kisebb-nagyobb mértékben, és Paxton életéből ez sokáig kimaradt a sok nyomás miatt, amit érzett, és tulajdonképpen túlkomplikált. Ettől függetlenül nem lett a kedvenc szereplőm, Willát sokkal jobban megkedveltem.
   Külön derűs pontja a történetnek Rachel, aki a kávé alapján elemzi az embereket.
   És végül Agatha és Georgie. Annyira őszinte és szép az ő kapcsolatuk. Imádtam, amikor Agatha beszélt és mesélt, olyan szívetmelengető volt, természetétől függetlenül.

   A történet cselekménye nem egy túl bonyolult dolog, de én nagyon megszerettem ezt a regényt. Azóta birtokomba kerítettem az írónő egy másik könyvét, remélem, hogy az is ennyire tetszeni fog.
Nálam ötből 4,5 csillag, a fél levonás pedig a fülszöveg miatt jár. Nem krimit kaptam, de talán jobb ez így. Gyönyörű romantikus történet, olvassátok el Ti is.