Sziasztok!
Kezdjük is el az első részt!
1. 25 manga/manhwa/manhua egy év alatt – 2019
Tavaly nem olvastam mangákat, de animéket becsülettel és előszeretettel bámultam
Ennek a kihívásnak az a lényege, mint a cím is mutatja, hogy 25-öt olvassunk el az évben. Még csak január van, én pedig eddig egyet olvastam el, a Fairy Tail 1. részét. Egyébként a mangákat leginkább angolul és neten szoktam elolvasni, nagyon ritkán magyarul.
Erre a következőket tervezem még elolvasni:
Fullmetal Alchemist
Az animéből a Brotherhoodot és a simát is láttam, és nem meglepő módon az előbbi jobban tetszett.
Hellsing
Ez az eddigi legrövidebb anime amit láttam, és imádtam, nagy kedvenc lett. Remélem a mangával is így lesz!
Death Note
Régebben láttam, és mielőtt újranézném, mindenképpen bele szeretnék olvasni.
Fairy Tail
A jelelegi nagy kedvenc. Az első részt már elolvastam, a többit is szeretném. Ha sorrendet kellene állítanom, akkor a második helyen állna az anime.
Nana
Az első két részét olvastam, és szeretném folytatni. (Btw, a történetet nem tervezik még??)
Naruto
És aki ismer, az pontosan tudja, hogy a hatalmas kedvenc a Naruto.
2. Kalandjáték könyvekkel
Megpróbálom minél rövidebben összefoglalni, hogy mi a lényege ennek a kihívásnak. Az egész egy történetre épül, amiben egy zsoldos vagy, és betérsz egy városba, aminek mint kiderül, nagy gondjai vannak. Jutalomért cserébe segítek nekik megoldani a problémáikat, amik varázslattal és szörnyekkel kapcsolatosak. Ezzel kezdetét is veszi a kaland. A jelentkezésem után jeleztem a kihivásgazdának, hogy merre indulok el, majd kaptam egy feladatot. A játék így megy tovább. Megoldok egy feladatot, megkapom a következő történetrészletet, megírom, hogyan döntök/mit teszek, és jön az újabb feladat. Ez lehet szókeresés idézettel, vagy valamilyen szempont szerinti olvasás, bármi. Erről emiatt nem is tudok nyilatkozni, hogy miket fogok olvasni, de eddig egy idézetet kellett megkeresnem, ahhoz ezt a könyvet párosítottam:
Mellesleg ez egy fantasztikus sorozat második kötete, mindenképpen olvassátok el!
Ennyi lettem volna mára, legközelebb nem tudom, milyen bejegyzéssel készülök. Ennek a folytatása? Könyvajánló? Könyvtár haul? Majd kiderül!
Ölel, aszk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése