2019. január 8., kedd

Újévi Fogadalmak Book Tag -2019

 Több blogon is találkoztam ezzel a taggel, és gondoltam, kihívom saját magamat, én is kitöltöm. Nagy reményeket fűzök 2019-hez olvasás terén, úgyhogy majd az év végén visszatekintek erre a bejegyzésre, hogy mennyire is feleltem meg az év során a kérdésekre adott válaszoknak. Kezdjünk is bele!

 1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle.
 DAN WELLS. Annyi könyvét láttam már, annyi fent van a várólistámon, és egyszerűen soha nem jutottam el odáig, hogy el is olvassakn bármit is az írótól. Mindig csak hazahoztam a regényeket, aztán kinyitás nélkül cipeltem vissza őket a könyvtárba.



 2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni.
 John Green: Katherine a köbön

 Nagyon szeretem Green stílusát, és az eddig tőle olvasottakat is. Remélem, hogy ebben sem csalódok majd!

 3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni.
 Jane Austen: Emma. Amióta láttam a filmet, azóta várólistás. Ez 2014 környéke.


 4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni.
 Hm, hm. Egy picit gondolkodóba estem. Aztán felpillantottan a polcomra, és nem is értem, miért nem rögtön a Zabhegyező ugrott be.


 5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás, és idén el akarod olvasni végre.
 Na most megnéztem a molyos várólistámat, és TE JÓ ÉG, a Hadd mondjam el... már 2014 májusa óta ott vár rám, én pedig csak nem jöttem. Ez volt az első könyv, amit feltettem, erre emlékszek, és ott is ragadt. Na majd az idén..



 6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél.


Azt hiszem George R. R. Martin: Királyok csatája könyve a maga 1006 oldalával megfelel ennek a pontnak. Az első könyvet pedig még 2015- ben olvastam..

 7. Egy író, akitől már olvastál, és idén is szeretnél.
 Leiner Laura! Brutálisan lemaradtam a Bexi harmadik kötete óta, és ezt mielőbb pótolnom kell.


 8. Karácsonyra kapott könyv, amit el is fogsz olvasni idén.
 Ezt a könyvet úgy kaptam, hogy semmit sem tudok róla. De kíváncsian várom, hogy milyen lesz.


9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2019-ben fogsz.
 Már az idén, pontosabban öt napja kezdtem el Lauren Kate sorozatát, és bár elég sokfélét hallottam róla, nekem eddig kifejezetten tetszik.


 10. Egy megkezdett sorozat, amit 2019-ben fogsz befejezni.
 A Silber-trilógia. Itt az ideje.


 11. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?
 Tavaly 34 könyvet sikerült (csak) elolvasnom. Nincsenek nagy céljaim, az 50 jó lenne. De mindnképpen minimum 39-et!

 12. Bármilyen egyéb célkitűzés?
  A molyos kihívásoknak eleget tenni.


Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést, ha van kedved töltsd ki te is a taget, de utána feltétlenül küldd el nekem is!:) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése