2015. április 21., kedd

Bookworm book tag

Igen, nem bírok magammal: most, hogy ennyit alakítgattam a blogon, és otthonosabb lett, szinte állandóan írnék valamit. Így most egy book tag kerül terítékre.
Lássuk:

1. Emlékszel, hogyan szeretted meg az olvasást?
Hát persze. Egészen pontosan ötödikben szerettem meg az olvasást, amikor is nagyon egyedül voltam a suliban. Nem apróztam el, rögtön a Harry Potter sorozat ötödik, és egyben leghosszabb könyvébe vágtam bele. Az unokanővérem adta nekem, így még szívesebben olvastam. Imádtam a könyvet, és akkor karácsonyra már meg is "rendeltem" a Jézuskától a többi részt, hogy had olvashassam. Ezzel egyidejűleg a Harry Potter iránti szeretetem is elkezdődött.:)

2. Általában hol olvasol?
Természetesen otthon, az ágyamon ül-fekve. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ülök a földön, és ráhajolok az ágyra.

3. Egyszerre csak egy könyvet olvasol, vagy több is jöhet egyidejűleg?
Ez könyvfüggő. Most három könyvet is olvasok egyszerre, mert ebből kettő aprólékosan adagolható. De van, amikor csak egyet, és nem vagyok hajlandó másikba belekezdeni amíg azt be nem fejezem.

4. Melyik a kedvenc műfajod?
Disztópia.

5. Van olyan műfaj, amit a világért sem olvasnál?
Nem, nincs ilyen. Mindent olvasó vagyok.

6. Van kedvenc könyved?
Igen, van.Vannak állandó kedvencek, és jövőbeli kedvencek, amikről előre tudom, hogy imádni fogom:)

7. Melyik a leghosszabb könyv, amit valaha olvastál?
Breaking down. Úristen, de hosszú volt.

8. Milyen könyvet vettél utoljára?
Utoljára januárban vettem könyvet.Nem sűrűn veszek, de ha egyszer bemegyek a boltba, akkor többet is.
Név szerint őket vettem:
Isaac Marion-Eleven testek
Lara Parker:Éjsötét árnyék 1.,2.
Shani Boianjuiu-Bátraké a Mennyország
Erin Morgenstern-Éjszakai Cirkusz

Elolvasni még egyiket sem sikerült, de előbb-utóbb az ő idejük is eljön.

9. A könyvtári, vagy a saját, vásárolt könyveket szereted jobban?
Mindkettőt nagyon szeretem, mindkettőt más miatt. De általában a könyvtáriakat olvasom el, és az itthoniak csak halmozódnak.

10. Jelenleg mit olvasol?
Most éppen három könyvet olvasok, a blog tetején ki is van írva.
1. Max Brooks-Zombiháború
2. Leiner Laura-Hullócsillag
3. Florence Scovel Shinn-A karmának nincs humorérzéke

11.Hol veszed a könyveidet?
Leginkább a Libriben és az Alexandrában.

12. Előrendeltél már valaha könyvet?
Nem, még soha.

13. Hány könyvet veszel havonta?
Nem szoktam havi rendszerességgel könyvet venni.

14. Mit gondolsz az antikvár könyvekről?
Nem gondolok róluk különösebben semmit. Szívesen bemennék egy antikvár boltba, de valahogy mindig másképp alakul.

15. Egymás mellett tartod a már elolvasott és a még elolvasásra váró könyveket?
Igen, mert úgyis tudom, hogy mi van még vissza, vagy mi nincs.

16. Az összes könyvet el akarod olvasni, ami a magánkönyvtáradban van?
Természetesen. Na jó, kivéve 1-2-t.

17. Mit csinálsz azokkal a könyvekkel, amik a polcodon sorakoznak, de tudod, hogy soha az életben nem olvasod el őket még egyszer?
Megtartom őket. Mindhez köt valami, akár csak egy apró emlék is. Képtelen lennék eladni bármelyiket is.

18. Adományoztál már könyvet?
Nem.

19. Volt már könyvstopod?
Igen, és jól bírtam. Az egyik ünnep után megfogadtam, hogy akkor az egyszer nem veszek könyvet. És sikerült, bár nehezen.:)

20. Mit gondolsz,szerinted sok könyved van?
Ha azt nézem, hogy megint tele lett a könyvespolcom, akkor igen. De egyébként nem:)

2 megjegyzés:

  1. Igen-igen szegény itthoni könyveink nekünk is hátérbe szorulnak a könyvtáriakkal szemben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mindig úgy sajnálom őket.szegények csak ott csücsülnek a polcon.:(
      de most megfogadtam,hogy a nyaramat rájuk szentelem:))

      Törlés