Csokoládévilla - Mini-könyvklub 23. forduló, 3.

A Mini-könyvklub 23. fordulójának második részében csúnyán elvéreztem októberben. Tulajdonképpen szinte csak a Ház az égszínkék tengernél című könyv miatt jelentkeztem, a többi másodlagos volt, hiszen tudtam, hogy szeretnék rá mindenképp sort keríteni idén. Valahogy azonban a történet nem fogott meg kellőképpen - vagy csak másra vágytam?-, így nem is sikerült befejeznem a mai napig, félbehagytam. 

A harmadik hónap könyvét a lelkiismeretfurdalás végett vettem a kezembe, hogy visszatérjek a klubba, és Te Jó Ég mennyire nem bántam meg! A csokoládévilla (Csokoládé-saga 1.) lapjai egy varázslatos, igazán télies hangulatot hoznak el az olvasónak, és mintha csak kandallóként szolgálna a hűvös estéken, olyan melegséget áraszt. No, lássuk. 

Maria Nikalai - A csokoládévilla

A regény, amely minden érzékünkre hat, akár a legfinomabb csokoládé!

Két női sors. Egy családi örökség. Egy igaz szerelem története.

Stuttgart, 1903. A csokoládégyáros lánya, Judith Rothmann kiváltságos életet él a degerlochi villanegyedben. Ám a látszat csal, semmi sem olyan tökéletes, mint amilyennek kezdetben tűnik. Judith szenvedélye a csokoládékészítés, minden szabad percét a gyárban tölti, újabb és újabb különleges édességeket kísérletez ki. Leghőbb vágya, hogy egyszer ő vehesse át apja helyét. Az idős Rothmann-nak azonban egészen más tervei vannak a lányával: jól akarja férjhez adni, ráadásul egy olyan férfihoz, akit Judith soha nem tudna szeretni. Aztán feltűnik a jóképű és tehetséges Victor Rheinberger, aki Stuttgartban akar új életet kezdeni...

Maria Nikolai romantikus regényfolyamának első részében a századelő Németországát, a leleményes kalandorok világát mutatja be, ahol az ötlet gazdaggá tehet, az asszonyok pedig a saját kezükbe veszik sorsuk irányítását.

A történet helyszíne Németország, ami nekem komfortzónán kívüli, hiszen ezt a nemzetet csak nagyon ritkán érzem közel magamhoz, és az olvasmányaim kiválasztásakor is el tud riasztani, ha ott játszódik a cselekmény. Ebből a szempontból pozitív csalódás volt Stuttgart az 1900-as évek elején. Nagyon kellemes hangulatot árasztott, igazi "régimódi békeidős" volt, hiába tárta fel a társadalmi problémákat is a szerző. Külön elismerés Nikolai felé, hogy érződik a háttérmunka, amit belefektetett a hitelesség miatt az írásába. 

Az írói stílus szerintem nagyon meghatározó eleme volt annak a hangulatnak, amit sikerült elérnie A csokoládévillának, de ez biztosan nem jöhetett volna át a megfelelő fordító nélkül, így külön dicséret jár Almássy Ágnesnek, akinek további fordításai is elkezdtek érdekelni - például A Villa sorozat.

A történet kezdetén megismerjük Judithot és Victort, történetünk két főszereplőjét, és fejezetenként a mellékszálakat is szépen és kiterítve láthatjuk. Mindenkinek megismerjük a főbb jellemvonásait és motivációit, gondolatait, ami nekem nagyon tetszik, és pont emiatt a történet végén egy elvarratlan szálat sem éreztem. Az epilógus lezárása különösen tetszett, ahol összefoglalva olvashattam, kinek a sorsa hogyan alakul.

Judith édesapjával és két ikertestvérével él a csokoládévillában, melyet Édesanyja mentális egészségének javulása érdekében építtettek. Az édesanya nem mutatott javulást, és a hétköznapok terhei alatt összetört, majd Rivába utazott egy szanatóriumba, ahol próbálja újra megtalálni önmagát és feloldani belső feszültségeit, vívódásait. Judith így egyedül néz szembe édesapjával, a keménykezű csokoládégyár igazgatóval, aki hajthatatlan és keményfejű. Döntéseiben nem az érzelmek, hanem az észérvek szempontjai alapján mérlegel, ezzel sokszor a körülötte levőknek okozva fájdalmat. Ebbe a közegbe csöppen bele a börtönből szabadult Victor, mint gyári munkás, aki éles eszével és kitűnő meglátásaival igencsak hamar kerül előrébb a ranglétrán. Az ő történetüket színesíti meg a Karl és Anton, a magára hagyott ikerpár, akik rosszalkodásaikkal hívják fel a figyelmet magukra a szerencsétlen végkimenetelek ellenére is, vagy a művészlelkű Edgar, aki igaz barátja lesz Victornak és segíti minden bajban. A cselédség is kiemelt hangsúllyal szerepel a fejezetek során: az ő társadalmi helyzetük, a viszonyuk magukkal és az életükkel, és az is szerepet kap, hogy mi történik azokkal, akik megpróbálnak kitörni ebből a rendszerből ilyen-olyan módszerekkel. 

A cselédek problémáin túl megtudhatjuk azt is, a korban mit jelent nőnek lenni, mit jelent egy család feketebárányaként élni, vagy mit jelent egy gyár igazgatójának és egyszerre édesapának lenni. 

Ennél többet nem is szeretnék elmondani a történetről, mert szerintem meg kell ismerni ezt a könyvet, nem pedig olvasni róla. :) 

Annyit viszont elmondhatok, hogy a cselekmény sem hagyott unatkozni. Egyfelől a fejezetek nem túl hosszúak, gyorsan váltják egymást a helyszínek, így sokszor sokat kellett várnom, mire egy szál újra előbukkant, és addig izgulhattam, mi lesz a folytatás. Ezzel igazából sikerült végig fenntartani az érdeklődésem, így abszolút pozitívumként gondolok erre. A másik pedig, hogy volt a történetnek egy olyan pontja, amikorra már igencsak megfogyatkozott a visszalevő oldalak száma, én pedig egyszerűen nem értettem, ilyen rövidség alatt hogyan fognak megoldódni a problémák. Ennek ellenére szerintem nem született gagyi megoldás, úgy alakult, ahogy kellett: csavarral és logikusan.

Nehéz lenne kedvenc szereplőket kiemelni, mert magát a könyvet sikerült megszeretnem, így mindenkivel együtt érzem igazán kereknek a történetet. Talán Héléne volt az, akit a legnehezebben sikerült megértenem, és még mindig nem vagyok biztos benne, hogy sikerül teljesen. 

Külön kiemelném a csokoládékészítés folyamatait és érdekességeit, ezek külön pontot érdemelnek az egészben, csakúgy mint az innovációk, amiken dolgoztak a szereplők. Komolyan kedvet kaptam hozzá, hogy bon-bonokat gyártsak karácsonyi ajándékként. :D 

Az én szememben ez a könyv egy 5/5-ös értékelést kap, és ha tehetem, ajánlani fogom másoknak is. 

Véres Balaton - Mini-könyvklub 23. forduló, 1.

 Hú, de régen nem történt itt semmi! De akkor most miért is van valami?

Annak idején (értsd: kr. e.) megpróbálkoztam a blogolással, de vagy eluntam egy olvasási válság miatt, vagy csak nem éreztem hozzá kedvet. Igazából ez sosem volt annyira komoly dolog nálam, inkább csak amolyan "saját örömömre" kategóriás oldal vezetés. Viszont hosszú idő után újra becsatlakoztam a Mini-könyvklub mostani, 23. fordulójába, mert két olyan regény is bele lett választva a hónapokra, amik amúgy is érdekeltek. A Mini-könyvklubbról bővebben itt olvashatsz, és még van is pár napod rá, hogy csatlakozz! :)

Na, de vágjunk is bele! A mostani forduló szeptemberi olvasmánya nem más, miiiiiiint.... *dobpergés*:

Zajácz D. Zoltán - Véres Balaton

Tartalom:

A zánkai úttörőtáborból egy tihanyi hajókiránduláson titokzatos körülmények között eltűnik a tizennégy éves Marion Morel, a Francia Kommunista Párt párizsi titkárának egyetlen gyermeke. Néhány nappal később pedig az úttörőváros strandján holtan találnak egy huszonegy éves tanárképző főiskolás lányt, aki a gyermekek kísérőjeként vett részt a hajókiránduláson.
A nyomozással Adorján Máté hadnagyot bízzák meg. A tehetséges fiatal nyomozónak segítőtársa is akad: Lendvay Laura, a szomszédos vállalati üdülőben nyaraló orvostanhallgató. A lány pszichiáternek készül, és élénken érdeklődik egy új amerikai módszer, a bűnügyi profilkészítés iránt.
A mindvégig izgalmas, fordulatos történetben megelevenedik a Kádár-korszak Magyarországa, a hetvenes évek végének tipikus karaktereivel: párttitkárokkal, örökké elégedetlenkedő hivatalnokokkal, vadászgató, jachtot és szeretőket tartó, a nyugati életstílust majmoló nagyvállalati vezetőkkel.

SPOILERES VÉLEMÉNY KÖVETKEZIK!

A véres Balaton úton-útfélen szembejött velem. Meglepőnek tartottam, hogy ennyien szereteik, bár azt is be kell vallanom, hogy borzasztóan szkeptikus vagyok a magyar krimiket illetően. Valamiért Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetein kívül nem is fogtam meg még egyet sem. Féltem a gagyiságuktól, hogy nem nyújtanak majd nagy élményt, pedig szép számmal akadnak nagyon dícsért kötetek. Erre mégis kíváncsibb voltam, bár az olvasásra már nehezen vettem rá magam. 

Az első oldalakon tetszett, hogy az író maga is mintha kissé gúnyosan állna az általánosító krimi jellemvonásokhoz - például a kórboncnokok magatartása. A hangneme a továbbiakban is hasonló maradt, tetszett a narráció. Na de azonban a cselekmény beindításával sem sokáig pepecselt a szerző, már az első fejezetben kitárta néhány lapját, és egy brutális gyilkosság áldozatának felfedezésének lehetünk szemtanúi. Ezzel csak még jobban felcsigázott, és a következő oldalakon végig izgalomban is tartott, amikor hirtelen az előzményeket, sőt mi több, magának az áldozatnak, Kozák Editnek ismerhettük meg utolsó napjait. Közben megismerhetünk még néhány fontos szereplőt is, kezdetnek Lendvay Laurát, az orvostanhallgatót, akinek édesapja maga is nyomozó volt, ő maga pedig profilalkotó szeretne lenni. A másik kulcsfontosságú szereplő Adroján Máté, aki szerelmi bánattal túlcsordult szívvel veti bele magát az események forgatagába. Laurát fűti a bosszúvágy, a tettes kézrekerítése, Máté pedig kötelességtudó, és a munkájába fektetett energiákkal próbálja leküzdeni egykori szerelme emlékét. Az ő párosuk a kezdetektől fesztelenül mozog egymással, és nem is éreztem erőltetettnek kettejük összekerülését. Megvolt köztük a kellő összhang, a másik tiszteletben tartása, és ami nekem a legfontosabb volt, hogy azért nem lett teljesen elfelejtve, hogy Laura csak egy civil. Nagyon sok sorozatban az bosszant a legjobban, amikor minden egyéb megrovás vagy kérdés nélkül az utca embere egyszercsak beáll nyomozni.

A szerző egyébként nem sokat titkolózik a szereplőket illetően: elég hamar megtudjuk Marion sosát is. Ezt nem is bántam feltétlenül, mert így csak méginkább reméltem magam is, hogy minél előbb megtalálják, és kikerül a rémes környezetből, ahova elrabolták. 

Máté nagyon megfelelt az ízlésemnek, azonban Laurát néhol túl okoskodónak éreztem. Sajnos néhol az író belefutott abba a hibába, hogy túl sok magyarázást adott egy-egy szereplő mondandójába, és hirtelen elvesztette a valóságérzetét a mesterkélt mondatok hatására. Érződik, hogy a szerző maga is élt ebben a korban, viszont voltak benne olyan szófordulatok, amik nekem abszolút maiak, így néha volt egy kis furcsa érzésem. Plusz a profilalkotás magyarázatakor az első gondolatom az volt, hogy valaki szintén látta a Gyilkos elmékben a dadogós gyilkosról szóló részt... :D 

Nagyon tetszett, hogy igazából az elejétől a végéig nem lehettem benne teljesen biztos, hogy Edit halála és az eltűnés összefüggésben állnak-e. Emiatt nem csak a gyilkos és az elrabló kilétén, hanem magán az indítékon is sokat lehetett gondolkodni. Ettől még olvasményosabb lett, és nem is csoda, hogy tegnap 200 oldalt daráltam le egy ültő helyemben. Ezeken az oldalakon nagyon sok mindent megismerhettünk a korból: milyen egy nevelőotthonban élni, hogyan tudnak az emberek viselkedni egymással, mi történhet már megpecsételt sorsú lányokkal. Nagyon sok és kegyetlen esemény rajzolódott ki előttünk, főleg Edit múltjára vonatkozóan, és borzasztóan sajnáltam a szerencsétlen sorsú félcigány lányt.

A végkifejlettel teljesen meg voltam elégedve, és a szerelmi szál sem zavart. Örültem, hogy így például Máté még hitelesebb és emberibb szereplő lett, illetve megkaptuk a "minden jó, ha a vége jó" zárást. Az elrablóra nem is gyanakodtam, azt gondoltam, hogy egy teljesen kieső szereplő lett, a gyilkos indítékára és kilétére pedig már csak az utolsó fejezetekkor volt tippem (hiszen itt nehezebb dolga volt a kedves olvasónak, több lehetséges oka is felmerült). A mellékszereplőket nagyon kedveltem, főleg a nyomozókat, de a Kaposi házaspár is kellemes pontja volt a történetnek.

A szereplőkre összességében 4 csillagot adnék, Laura néhol túlzott tudálékossága miatt. A cselekmény nálam öt csillagos, plusz pont jár a rövid, könnyen és gyorsan pergő fejezetekért.

Nálam az össszértéke 4 és fél csillag.